Elképzeltelek magamnak, arcod még ködbe vész,
Remélem te is engem és a sorsunk valahol összeér.
Gondoltam egy romantikus szerelemre, mint a filmeken,
De a valóság is jó lesz, elég nekem.
Remélem nem gond ha nem mosolygok ha hazaérsz, mert rossz volt a napom,
Ha nincs kedvem beszélni és hozzád sem érni,
Ha dühös vagyok és elönt a méreg,
Hisz az már az elején tudtad, hogy egy vulkán lábánál nem könnyű az élet.
Számoltál rá, hogy néha kitör és mindent eltemet,
Fullasztó a hamu és minden megremeg.
De aztán megnyugszik a föld gyomra és a hamu is leül,
S az arcom is végre felderül.
Ennek ellenére azt mondod, hogy szép vagyok
És el tudnál képzelni egy címlapon.
Hogy imádom a szemed körül a ráncokat,
Hisz ebből kettő azóta van,
Mióta megosztod velem az életed.
Nem baj, hogy ma nem sikerült vacsorát főznöd,
És hogy az a pók a sarokban a háziállatunk,
Hogy dizájnos a vasalótalpnyom az ingem hátán,
Majd filccel ráírom, hogy “Csókol a te drágád!”.
Az sem baj, ha nálad a családi banzáj néha fáj,
És olyanok együtt, mint egy komplett “zártosztály”.
Az sem baj, ha időnként megfakulsz ,
És néha egy tragika álarca mögé bújsz.
Bármilyen sárkány is vagy tudom, hogy hatalmas a lelked,
És csak nekem dobog szerelmet a szíved,
Ha néha be is borul az ég és tombol a vihar,
Megéri várni, mert újra kisüt a Nap.
Te adsz nekem erőt és biztatást,
Mikor megrogyok mondod, hogy menj tovább!
Te vagy aki megnyugtat, ha én vagyok morcos,
Emlékeztetsz rá, milyen egy igazi harcos.
Átölelsz két karoddal, ha gyengédségre vágyok,
Segítesz, hogy megvalósuljanak az álmok.
Szimbiózis, Te meg Én a két fél, egy egész,
Elképzeltelek magamnak, ezt gondolom rólad,
Vajon létezel-e és bekopogtatsz-e hozzám már holnap?
Kommentek